top of page

  SPORTÁGISMERTETŐ  

Mi a szinkronúszás? 
A szinkronúszás tulajdonképpen a ritmikus úszás és a vízben bemutatott torna kombinációjaként fogható fel, amit zenére végeznek. A szinkronúszó a tornához, műkorcsolyához hasonlóan mozdulatokat ad elő egy táncos művészi előadásmódjában - mindezt persze vízben. Ezen említett sportágakhoz hasonlóan a szinkronúszás nagy erőt és állóképességet követel a kecses és könnyed előadás közben. 
A sportágat többen úgy ismerik, mint "vizibalett" vagy "műúszás". A szinkronúszás jellemzően női sportág. Egy, kettő vagy nyolc lány zenére egyszerre mozog a vízben. Gyakorlatuk közben karral vagy lábbal dolgoznak, alakzatokat és akrobatikus elemeket is bemutatnak.
A szinkronúszás pontozásos sportág. A versenyen a lányok egyforma dresszben úsznak, hajukat kontyba tűzik, és zselatinnak rögzítik. A harmonikus és könnyed mozgáshoz a szinkronúszóknak erőre és hajlékonyágra egyaránt szükségük van.

Szinkronúszás története

A sportág története a huszadik század elejére vezethető vissza.

 

Eleinte afféle vízi-show-ként tartották számon: egy ausztrál úszó, Annette Kellerman körbetúrázta az Egyesült Államokat, és egy nagyobbacska üvegmedencében produkálta magát mindenféle akrobatikus mozdulatsort bemutatva. Ebből fejlesztette ki a tulajdonképpeni szinkronúszást az amerikai Katherine Curtis, aki a tízes évek második felében muzsikaszóra adta elő a különböző figurákat. Tanítványai aztán az 1933-34-es chicagói Világkiállításon már csapatként adták elő "kűrjüket", amelyet a konferanszié, a korábbi olimpiai úszóbajnok, Norman Ross "szinkronúszásként" mutatott be, megalkotva a ma is használatos kifejezést.

Chicago 1930-as években

Igazi népszerűségét azután nyerte el, hogy az egyik legszebb hollywoodi csillag, Esther Williams számtalan musicalben mutatott be vízi baletteket a negyvenes-ötvenes években - körülbelül ezzel egy időben született meg a versenyformula is: Curtis egyik követője, Frank Havlicek lefektette az első szabályokat. Azóta igazi látványossággá vált a szinkronúszás: a lányok egzotikus fürdőruha költeményekben, rendkívül gondosan és vízhatlan anyagokkal elkészített sminkben és frizurákkal versenyeznek, ugyanakkor az arzenálból nem hiányozhat az orrcsipesz sem, mely a hosszú, akár félperces víz alatti tartózkodást könnyíti meg. Ez adja egyébként a látszólag oly könnyed úszkálás komolyságát: őrületes tüdőkapacitás szükséges ahhoz, hogy a kűr során több mint három percen át víz alatt legyen az ember feje, ha pedig kiemeli, arcán azonnal megjelenjen a kötelező kelléknek számító mosoly.

A szinkronúszás először az Egyesült Államokban és Kanadában honosodott meg, ahol népszerűsége azóta is töretlen. Az amerikai kontinens után Európában Németország volt az úttörő, majd követték őket az angolok, franciák és ma már egy-két ország kivételével egész Európában majd a Távol-Keleten is tért hódított. A sportág versenyszabályait 1945-ben fektették le Amerikában. A Német Úszó Szövetség 1958-ban a "díszes úszást" már független sportágként jegyezte be. 1969-ben vált el teljesen a szinkronúszás az akkor már más irányok felé tartó úszósporttól.

A szinkronúszás első világbajnokságát 1972-ben meg Belgrádban, az első Európa bajnokságot 1977-ben Jönköpingben rendezték, az első Világkupa viadal 1979-ben Tokióban volt. 1980-ban a moszkvai olimpián bemutató sportágként szerepelt. Az Európa-bajnoki dobogót kezdetben az angolok uralták, 1995 óta az oroszok kerültek az élmezőnybe, de erős szinkronúszó gárdája van többek között a franciáknak, a spanyoloknak, az olaszoknak, és a görögöknek is.

Magyarországon 1992-ben alakult meg a sportági szakszövetség. A magyar versenyzők 1993 óta vesznek részt az Európa-bajnokságokon és 1994 óta a világbajnokságokon. Bár a sportág hazánkban csupán másfél évtizedes múltra tekint vissza, a magyar válogatott 2000-ben sikeresen kvalifikálta magát a sydney-i Olimpiára a világ legjobb 24 duója közé.

 

Szabályok

A FINA (Federation Internationale de Natation- Nemzetközi Úszó Szövetség) szabályai jelenleg csak a női versenyzők indulását engedik olimpián, világbajnokságon és kontinensversenyeken. A versenyeket négy számban rendezik meg, ezek: szóló, duó, csapat (8 fő, de min. 4) és az ún. "kombináció", melyben az előbbi három felváltva szerepel.
Kombináció kivételével a másik három versenyszámban az eredmény két részből tevődik össze: egy kötelező elemeket is tartalmazó rövidprogramból, és egy szabadon választott kűrből. A gyakorlatokat pontozóbírók értékelik 0-10 pont között.

Az első három korosztályban a verseny két részből áll; a kevésbé érdekes kötelezőkből és a nézők számára is látványos kűrgyakorlatokból. 
Korosztályonként változó számú kötelezők vannak, amiből minden korosztályban a FINA előre két kötelező gyakorlatot határoz meg majd ehhez a versenyek előtt 24-48 órával még kettőt sorsolnak hozzá. Ezeket a gyakorlatokat 3-5 bíró pontozza, majd az ő átlag pontszámukat a gyakorlathoz tartozó nehézségi szorzóval szorozzák fel és ez adja ki az egy gyakorlat végső pontszámát. A négy kötelező gyakorlat végén a pontokat összeadják és felezik. Így alakul ki a versenyzők kötelezők utáni sorrendje. A végleges pontszám másik felét kitevő kűrgyakorlatokra - a műkorcsolyához hasonlóan - két pontszámot adnak: az egyik ötös csoport a technikai kivitelezést pontozza (itt az egyes elemek végrehajtása számít), míg a másik a művészi benyomást figyeli, ahol is a koreográfiát, a zeneválasztást (e kettő esik a legnagyobb súllyal latba: 40 százalékkal), a szinkronizációt, a nehézséget és az előadásmódot díjazzák. Érdekesség, hogy a rövidprogram és a kűr ugyanolyan súllyal esik latba: a két pontszám egyenértékű összesítésük alapján jön ki a végeredmény. 

A szabályok betartását a versenyen referensbíró ellenőrzi. 

bottom of page